HÍREINK
Leállt az új lakások értékesítése, közeleg a mélypont a lakáspiacon   (2010.03.25.)
A jelenlegi lakáspiacon újra csend honol, miután lecsengett az illetékcsökkenés miatti érdeklődési hullám. Manapság csak az akciókra és a kényszereladásokra lenne jelentkező - mondta a Napinak Nagy Balázs, a Palace Ingatlan-tanácsadó tulajdonos-vezetője.
Mivel a jelenlegi feltételek mellett szinte senki nem vásárol, a szakértő szerint a hazai lakáspiac a III. negyedévben érheti el a mélypontot, hacsak az új kormány nem jelent be valamilyen támogatási rendszert. A lakásszektort a támogatási rendszer megszüntetése teljesen a padlóra küldte, az új lakásokat 25%-os áfa terheli, a "felépüléshez" pedig az alacsony kamatszint egyelőre kevés. Ez csak a befektetőket érdekli, csakhogy ez a kör mindössze 5-10%-át teszi ki a lakáspiacnak. Zuhantak a bérleti díjak is, a pesti oldalon és a III., XI. kerületi lakásoknál mintegy 20%-kal, de van, ahol 50%-kal, így a befektetőknél nincs motiváció a vásárlásra. A tanácsadó szerint jelenleg talán 30%-os kapacitáson működik most a lakáspiac, ezen belül az új lakások értékesítése szinte teljesen leállt. Évente jellemzően 50 ezer lakás cserél gazdát a fővárosban, ez a szám tavaly 10 ezerre esett vissza, az árcsökkenés pedig csak azokon a területeken nem következett be, ahol teljesen megállt az élet. Ezzel némileg ellentmondóan értékelte a piacot Kühne Kata, az Otthon Centrum (OC) ügyvezetője, aki szerint meglepetésükre márciusban, a hitelszigorítások bevezetése után sem állt le az év elején beindult kisebb pezsgés. Januárban és február első felében ugyanis 2009 elejéhez képest 25-30%-kal több volt a tranzakció, s a használtlakás-piac minden szegmensében volt egy kis zsongás a tavalyi depresszióhoz képest. Február második felére azonban kissé megtorpant a növekedés, de a hitelfelvétel nehezedése óta nem folytatódott a trend, talán azért, mert az eladók kezdik meghozni azokat a döntéseket, amelyek a sikeres üzletkötéshez szükségesek. OCHC interjú: Frankhitel kiváltási hullám indulhat! Mi kell hozzá? Megmozdultak a korábban bebetonozott nagy értékű ingatlanok is, százmilliós családi házat is sikerült eladni például ebben az időszakban. A használtlakás-árak nagyjából 5-10%-kal csökkentek a 2008-as szinthez képest, főleg vidéken és Pest külső területein. Budán és a Belvárosban ugyanakkor nem tapasztalt számottevő árcsökkenést. A fővárosban ma az elfogadható helyen lévő és állapotú lakás 6 millió forint körül kezdődik, ennyiért kőbányai panelgarzont vagy felújításra szoruló társasházi lakást kínálnak, 8 millióért pedig már 1 2 félszobás békásmegyeri panellakást is lehet vásárolni. A vevők gyakran egészen megdöbbentő árakon keresnek lakásokat, a legtöbben a bedőlt ingatlanokra, a kényszerhelyzetben lévő eladók akcióira vadásznak, csakhogy ilyenek nincsenek olyan nagy számban a piacon. A túlkínálat mindazonáltal hatalmas méreteket ölt, soha nem volt ennyi eladó lakás. A kisszámú tranzakció mellett vannak olyan ingatlanok is, amelyekre hetekig még csak érdeklődő sincs. Forrás: Pénzcentrum.hu
» vissza
FRANCHISE
City Cartel franchise
A franchise előnyei
Csatlakozási lehetőségek
Bővebben
HITELÜGYINTÉZÉS
  Tájékoztató
  Igénylés folyamata
  Személyes hiteltanácsadás
  Hiteligénylési űrlap
cityhitelbroker.hu
BIZTOSÍTÁSOK
  Lakásbiztosítás
  Kötelező gépjármű-biztosítás
  Casco biztosítás
Ügyféltájékoztató
HÍRLEVÉL
Az ön neve
 
E-mail címe
 
   














© CityCartel Franchise Hungary Kft. 2010. Minden jog fenntartva. A City Cartel irodai rendszere és honlapja az Ingatlan Forrás rendszerre épül. Készítette: InterPont Plus Kft.