HÍREINK
Michelin-csillagot kapott Gerendai étterme!   (2010.03.17.)
Ma jelenik meg a Michelin európai étteremkalauza, de a kiadott sajtóanyagból már most tudni, hogy végre Magyarországra is került egy csillag -írja a Napi Gazdaság.
Március 17-én jelenik meg a Michelin Main Cities of Europe 2010 elnevezésű kiadványa. Az étteremkalauz 29. kiadása 20 ország 44 városának kínálatát mérte fel. Az első csillagos budapesti étterem a Gerendai Károly érdekeltségi körébe tartozó, Ráday utcai Costes lett, amely a magyar Dining Guide Az év étterme díját is elnyerte a közelmúltban. Gerendai korábban a Napi Gazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy bár az étterem csillagvárományos, az idén mégsem lesznek benne a körben. A Costes ugyanis séfet váltott és a francia étteremkalauz szabályai szerint a kategorizálásához újra kell kezdeni a tesztelési folyamatot, aminek az a lényege, hogy az első kóstolásánál felfedik magukat a teszterek, majd ezt követően kétszer titokban kóstolnak. A sajtóanyag kiemeli, hogy Budapesten gyorsan nő az ínyencekre szakosodott éttermek száma, amit az is jelez, hogy négyen érdemelték ki a minőségi, háromfogásos menüt elérhető áron kínáló helyeknek járó Bib Gourmand elismerést. E körből a guide-ban Magyarországot jó ideig egyedüli kiemelt étteremként képviselő budai Náncsi Néni ugyan kiesett, bekerül viszont a 21, az Arcade Bistro, a Bock Bisztró és a Csalogány 26. Forrás: Pénzcentrum.hu
» vissza
FRANCHISE
City Cartel franchise
A franchise előnyei
Csatlakozási lehetőségek
Bővebben
HITELÜGYINTÉZÉS
  Tájékoztató
  Igénylés folyamata
  Személyes hiteltanácsadás
  Hiteligénylési űrlap
cityhitelbroker.hu
BIZTOSÍTÁSOK
  Lakásbiztosítás
  Kötelező gépjármű-biztosítás
  Casco biztosítás
Ügyféltájékoztató
HÍRLEVÉL
Az ön neve
 
E-mail címe
 
   














© CityCartel Franchise Hungary Kft. 2010. Minden jog fenntartva. A City Cartel irodai rendszere és honlapja az Ingatlan Forrás rendszerre épül. Készítette: InterPont Plus Kft.