HÍREINK
Interjú Berényi Andrással, Újpest főépítészével   (2010.03.11.)
Településfejlesztési tanácsadócégként nagyon fontos számunkra, hogy minél jobban megismerjük a Budapesten zajló munkálatokat, valamint a kerületek szakembereinek véleményét a helyi fejlesztésekről, ezért egy interjúban kérdeztük Berényi Andrást, Újpest főépítészét.
Milyen hosszú távú fejlesztési stratégiát fogalmazott meg Újpest az IVS-ben, és mely akcióterületek fejlesztését kezeli kiemelt fontossággal? A kerület már korábban, 2008 tavaszán elfogadott egy kerületfejlesztési koncepciót, amelyben 18 akcióterületet fogalmaztunk meg. Ezt követően és ez alapján a Főtér európai uniós pályázati feltételeként készült el kerületünk IVS-e. Újpesten négy kiemelt akcióterületet határoztunk meg. Ezek közül már megkezdődött a Főtér rekonstrukciója, amelynek jelenleg első üteme zajlik. A munkálatok végére teljesen megújul a tér arculata és igazi élhető központjává válik a kerületnek. Fontosnak tartjuk a Károlyi István városközpont megvalósítását is. Ez az egyetlen olyan tömb, melyben az egykori ipari funkció tudatos feladásával olyan - dominánsan intézményi - épületegyüttes létesítésével számolunk, melyben akár magasház is kialakítható lenne. A tömbben található szecessziós műemléképület, amely egykoron gimnáziumként működött remélhetőleg a jövőben is tudományos, kulturális, vagy oktatási létesítménynek ad helyet. Harmadik kiemelt akcióterület a volt Petőfi és Hunyadi laktanya környéke. Az egykori honvédségi területeken a régi épületek nagy részét le kell bontani és jó lenne, ha helyükre elővárosi karakterű nagykereskedelem, szakáruházak, valamint irodaberuházás települnének, a terület belső részein a meglévő lakóterületek szomszédságában pedig vegyes intenzitású lakótömbök kerülhetnek. Negyedik különösen fontos akcióterületünk Káposztásmegyeren az Íves út két oldalán lévő, jelenleg beépítetlen terület. Itt a rendszerváltás előtt egykoron az ország egyik legnagyobb lakótelepét építették volna, néhány éve felmerült egy téli-nyári sípálya kialakításának terve is. Az itteni fejlesztéseket újra kell gondolni úgy, hogy a dominánsan intézményi fejlesztések mellett a lakófunkciót is számításba lehet venni. Mely területek jövőbeni fejlesztését tartja összvárosi jelentőségűnek a kerületben? Az Újpesten az elmúlt évtizedben megvalósult legfontosabb fejlesztések (így például az MO és a 2/A autóutak és természetesen a Megyeri) elsősorban a budapesti közlekedés javításához kapcsolódtak, de további, kapcsolódó fejlesztéseket is indukálnak. Fontos, hogy a kerület a város északi kapuja is, ennek a feladatnak is eleget kell tenni a tervezés során. Következő lépés lehet az Aquincumi híd megépülése, annak összekötése az M3-as autópályával, a külső keleti körút kialakítása, valamint az elővárosi vasút fejlesztése káposztásmegyeri megállóval. Újpest lakossága számára a legfontosabb azonban az M3 metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítása lenne. Milyen típusú fejlesztések, akciók valósultak meg az elmúlt néhány évben? Nagyon sok fejlesztés zajlott az elmúlt időszakban a kerületben, megkezdődött a Szent István tér rekonstrukciója, valamint megépült a Megyeri híd. Ezen kívül lakóterületi fejlesztések is zajlottak. Külön öröm, hogy több újpesti beruházás is nívós szakmai elismerésben részesült, így pl. az un. "Schilling ház", valamint a káposztásmegyeri városrész-központ lakóépület-együttese építészeti nívódíjat kapott. A Káposztásmegyeri ipari parkban is jelentős beruházások zajlanak. Milyen potenciálja van Újpestnek, melyet a jövőben jobban kíván pozícionálni? Újpest kisvárosias hangulatú, polgári része volt a városnak. Sok épület műemléki-, illetve fővárosi védelem alatt áll manapság is. Úgy vélem a XXI. század városfejlesztési elvárásainak úgy kell megfelelnünk, hogy közben ezt a minőségi örökséget kellene megőrizni a jövőben is. A Megyeri híd megépülése milyen hatással van a kerületben folyó fejlesztésekre, az újpestiek életkörülményeire? A tapasztalatok azt mutatják, jó hatással volt a kerületre a híd megépülése. Alaptalanok voltak azok a félelmek, hogy a megnövekvő forgalom tönkreteszi a várost. Hogyan képzeli a Szent István téri Piac és Vásárcsarnok jövőjét? Lehet-e ez a terület klasszikus értelemben vett élhető központ, „belváros” a kerületben élők számára? A Főtér rekonstrukciója három nagy ütemben zajlik. Ennek második üteme a környéken a parkolási problémák megoldása egy mélygarázs kialakításával, valamint az új virágpiac építése. A harmadik ütemben a Vásárcsarnok felújítására kerül sor – a tervek szerint 2014 környékén – természetesen a jelenlegi funkcióik megőrzésével, de a kor követelményeinek megfelelő működési feltételek megteremtésével és a Főtér karakteréhez méltó megjelenéssel. A Főtér környékének felújítása nem csak építési munka. A területet meg kell tölteni élettel, rendezvényekkel, programokkal tenni mozgalmassá. Mely funkciók megtelepedését sürgeti, támogatja leginkább a kerület? A jövőben milyen fejlesztési irányokat tart fontosnak? Nagyon fontosnak tartom a gazdaság szerepét, hiszen az tudja hosszú távon fenntartani, biztosítani a kerület fejlődését. Ezt a funkciót szolgálja például a káposztásmegyeri ipari park is, ahol egyre több cég telepedett le. Újpest egyik - számomra leginkább vonzó - különleges adottságának a funkcionális és építészeti sokszínűséget tartom, ezért a fejlesztések előkészítése során is ennek megőrzésére törekszem. Forrás: Revolutio
» vissza
FRANCHISE
City Cartel franchise
A franchise előnyei
Csatlakozási lehetőségek
Bővebben
HITELÜGYINTÉZÉS
  Tájékoztató
  Igénylés folyamata
  Személyes hiteltanácsadás
  Hiteligénylési űrlap
cityhitelbroker.hu
BIZTOSÍTÁSOK
  Lakásbiztosítás
  Kötelező gépjármű-biztosítás
  Casco biztosítás
Ügyféltájékoztató
HÍRLEVÉL
Az ön neve
 
E-mail címe
 
   














© CityCartel Franchise Hungary Kft. 2010. Minden jog fenntartva. A City Cartel irodai rendszere és honlapja az Ingatlan Forrás rendszerre épül. Készítette: InterPont Plus Kft.